Magyarországon is megjelent a Latin-Amerikában, illetve Nyugat-Európában már ismert társadalmi jelenség: nálunk is felnőtt az első olyan generáció, melynek tagjai döntően nem képesek önállóan a saját lábukra állni, egyetemre járnak (ha járnak), nem dolgoznak, mivel nem kapnak a végzettségüknek megfelelő vagy semmilyen munkát. Rövid távú célokra összpontosító, hedonista életvitelre rendezkedtek be.

Fénykép: Shutterstock

A 18-37 év közötti generáció az első olyan nemzedék, amely már az úgynevezett szabad világban szocializálódott, a fogyasztói társadalom éltetőivé vált, szülei jóindulatából és jövedelméből élvezi a nagyvárosi élet nyújtotta lehetőségeket. Ugyanakkor jószerivel esélyük sincs önállóan ellátni magukat. Többségük a kényelem és a felsőoktatás nyújtotta biztonság miatt hosszúra nyúlt tanulmányokat folytat, vagy már túl azon - akár - több diplomával a kezében, jó esetben több idegennyelv ismeretével mégsem képes "hasznos" tagjává lenni a társadalomnak.

A társadalmi gondolkodásban még mindig kitörési pontként, a biztos anyagi jövő zálogaként tekintenek a diplomára, ugyanakkor az eltorzult oktatási rendszer a gazdasági igényektől elrugaszkodott mértékben bocsátja útjára a végzetteket. Míg az "átkosban" az iskola végeztével szinte azonnal, de még a kilencvenes években is néhány hetes álláskeresés után munkába állhatott a szándékozó, a szóban forgó generáció akár többéves aktív keresés után sem talál végzettségének megfelelő lehetőséget. (Egy spanyol kutatás szerint a 25-29 éves korosztály 44 % kap a végzettségénél alacsonyabb képzettséget igénylő munkát. Itt jön képbe a sokszor pellengérre állított bölcsész diploma, amivel jobb esetben call centerben, rosszabban egy gyorsétteremben lehet elhelyezkedni.)

Megbukni látszik a jóléti államok eddig bevett gyakorlata: a presztízsét vesztett kétkezi munka helyett mindenki a szellemi szektorban kíván elhelyezkedni, ugyanakkor a gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság nem tartható fenn pusztán abból, hogy a szolgáltatószektorra építjük fel társadalmunkat. Ahogy Szilvay Gergely írja cikkében: "Lejjebb kell adnunk az igényeket, mind az életszínvonalat, mind az iskolázottságot illetően, az ugyanis nem állapot többé, hogy "körbeszolgáltatjuk" egymást a túlburjánzott szolgáltatói szektorban. Képtelenség nemzedékről nemzedékre növelni a jólétet a végtelenségig."

Ausztria vagy Németország példájából láthatjuk: rengeteg fiatal van munka nélkül vagy végzettségének nem megfelelő munkája van, ugyanakkor a bevándorlók szívesen ellátják azokat a feladatokat, amik nekik derogál. A különbség csupán annyi, hogy a német vagy az osztrák szülők pénztárcája nagyobb szabadságot, több "lébecolást" enged meg csemetéjének, mint a magyaré. Ennek fényében nem ártana elgondolkodni a társadalmi értékítélet, gondolkodás, az oktatási rendszer, a kétkezi munkák presztízsének helyreállításán, elkerülendő a későbbi társadalmi feszültségeket.

Egy generációt már lehet elveszítettünk. A szóban forgó 18-37 év közötti korosztály egy nagy százaléka lehet soha nem lesz elégedett életvitelével, lehet soha nem fog effektív hasznot hajtani a társadalomnak; nem vesz autót, mivel hitelt nem kap, nem vesz lakást, ebben a bizonytalanságban pedig családot sem fog alapítani. A következő nemzedékeknek másféle szellemben kellene felnőniük.