Milliárdos fiaskó

A drogellenes háború margójára

A kormányok világszerte milliárdokat költenek hatástalan drogellenes erőfeszítésekre. A nyilvánvaló eredménytelenség miatt könnyedén belátható, hogy a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás elleni háború nem csupán pénzpocsékoló fiaskó, de a szándékolttal ellentétes hatás kiváltására alkalmas tévút. A pénznyelő-automataként működő (ál)bűnüldözés ráadásul olyan módszerektől és programoktól von el forrásokat, amelyek viszont sikeresek és működőképesek: a tűcsere-programtól kezdve a helyettesítő szerekkel folytatott terápiákig.

kábítószer.jpg

Fénykép: MTI

A kábítószer elleni harc elbukott, és ennek következményei nemcsak hazánkban, de szerte a világban lesújtóak. A keménység, az alkalmi (és rendszeres) fogyasztók kriminalizálása nem megoldotta, hanem elmélyítette a problémát. Vagyonokat ölünk olyan démonüldözésbe, amelynek hasznossága évtizedek óta kétségbe vonható. A(z eddig) bűnözőknek tekintett kábítószer-fogyasztók erőszakszervezetek általi üldözése feleslegesnek és hatástalannak bizonyul, hisz sem a fogyasztást, sem a termelést nem tudták letörni. Sőt, a beláthatatlan következményekkel és hatásmechanizmussal járó dizájner drogok elterjedését tették lehetővé. Alapvető reformokra, új drogstratégiára van tehát szükség: a bűnüldözés helyett az emberek védelmére kellene helyezni a hangsúlyt.

Az elmúlt időszakban hatalmas feketepiac jött létre, és a karhatalom áldozatos (de áldásosnak nem mondható) tevékenysége ellenére játszi könnyedséggel lehet hozzájutni a tiltott szerekhez. Már az is nagy eredmény és előrelépés lenne, ha a költségvetési forrásokat nem az eleve bukásra ítélt üldözésre és tiltásra költenénk, hanem az eredményesebbnek bizonyuló egészségügyi és szociális programokra. Bár ezt is csupán részmegoldásnak érezném, hiszen a világ drogmentessé tétele fantazmagória.

Bizonyos szerek esetében a teljes legalizáció mellett kell letennünk a voksot. Szabad emberek, szabad döntésükből és akaratukból miért is ne tehetnének azt saját szervezetükkel, amit csak jónak tartanak? De ha már tehetik, miért ne szerezhetnék be szükségleteiket ellenőrzött körülmények közül származó, ellenőrzött körülmények között forgalmazott, adó- és járulékbevétel tekintetében milliárdokat jelentő forrásokból, miközben a regisztrációhoz kötött szabad felhasználás a későbbi egészségügyi nyomonkövetést is elősegítené. Kiiktatva az illegális drogtermelőket, dílereket a folyamatból, megfosztva a maffiát bevételeinek és ezáltal hatalmának és befolyásának javától, és letörve az újabb és újabb kísérleti vegyszerek tudatmódosítóként való felhasználásának esélyeit, megszüntetve a hétköznapokba ültetett valóságos emberkísérleteket. Ha a társadalom rábízza polgáraira, hétköznapi, felnőtt emberekre az alkoholfogyasztásuk mértékét, álszentség bűnözőként tekinteni a marihuána-, kokain- vagy éppen az amfetaminfogyasztókra.

A világban egyébiránt egyre csak szaporodó szemléletváltozásbeli példák (Hollandiától kezdve Csehországig, Uruguayon keresztül Washington D. C.-ig) mind azt bizonyítják, hogy a szabadabbá váló hozzáférés nemhogy növelte volna a felhasználók számát, hanem szűkült a függő fogyasztók köre (bár nyilvánvalóan az alkalmi kipróbálóké nőtt). Ugyanakkor a keletkező költségvetési többletbevételekből fenntarthatóan finanszírozható válnának a kárenyhítő és egészségügyi programok, továbbá a felszabaduló rendőrségi kapacitás valós társadalmi problémák és élethelyzetek megoldására koncentrálhatna.