Pizzafóbia
Már az elején szeretném leszögezni, hogy vannak pizza-szerető ismerőseim. Kifejezetten jó kapcsolatot ápolok velük, normális viszonyt lehet velük fenntartani. Ezzel is érzékeltetni szeretném, hogy nincs bajom azokkal a pizzafanokkal, akik nem akarják a képembe tolni nap, mint nap gyomorforgató szenvedélyüket.
De amilyen irányba halad az új budapesti utcakép, az kifejezetten ellenem van. Mint írtam, nincs bajom a négy fal közötti pizzafogyasztással - otthon mindenki azt zabál, amit akar. Még azt is elfogadom, hogy legyenek találkozóhelyeik, olyan éttermek, ahol elzártan elfogyaszthatják förtelmes kedvtelésük tárgyát. De minden normális érzésű emberben viszolygást kelt, hogy már az utcára is kitelepszenek és az ábécében is a hűtőpolcon a fagyasztott változatba ütközöm. Lenyelném ezt is, de amikor már az utcán is a kezembe nyomják szórólapjukat, hogy rendeljek tőlük, az már sok!
Nem vagyok ugyanis kíváncsi magamutogató reklámjaikra! Legutóbbi húzásuk az a hirdetés a tévében, amelyben kisgyermekekkel fogyasztatják a terméket. Ez verte ki igazán a biztosítékot, a gyermekek jogát védve írok most. Hiszen felmérhetetlen kockázattal jár a gyermekeinket kitenni ennek a végtelenül egészségtelen ételnek (?). Ez a nemzetvesztő globalizmus legújabb húzása: az amúgy is túlsúlyos nemzetet újabb kalória- és szénhidrátmennyiség elfogyasztására sarkallják - ez abszurd, elfogadhatatlan és közerkölcssértő.
Nincs probléma a pizzafogyasztókkal. Otthon, négy fal között éljék ki beteg hajlamaikat. De a nemzet kulináris kultúrájának érdekében is vissza kell őket szorítani a négy fal közé és zárt körű éttermeikbe. Hagyományos, igazi magyar főzelékeink megmentése is ezt kívánja - hiszen ez egészségesebb, finomabb és beláthatjuk, normálisabb is.
Természetesen a Biblia is kitér már arra, miért is ütközik a természeti törvényekbe ennek a fogyasztása. A Leviták könyve szól arról, hogy Isten szemében utálatosság pikkely nélküli vízi állatot fogyasztani: tudtommal a tenger gyümölcsei, a kagylók vagy a polip ilyen.
Mindazonáltal elítélem, ha egyesek zaklatják a pizzázókat. Nem szeretném, ha molotov-koktélokat dobálnánk rájuk és a tojás- vagy paradicsomzáport sem tartom elfogadhatónak (még a végén abból is pizzát sütnek). De teljesen megértem a felbőszült indulatokat, hiszen ezen ember-, nemzet- és istenellenes kedvtelés visszaszorítása mindannyiunk érdeke.