Európa (vagy amit értünk alatta: Nyugat- és Közép-Európa) a személyi autonómia és a közösségi önrendelkezés szabadságára épít. Látszólag. Fennhangon és gőgösen hirdeti az egyéni és a csoportos szabadságjogok fontosságát és érvényességét. Önhitt magabiztossággal állítja, hogy a létező „világok” legjobbikát valósította meg, amin fogást találni nem lehet, felülbírálni lehetetlen, kérdőre vonni merő ostobaság. De valóban így van? Társadalmai, politikai elitje egy percig is komolyan gondolja kinyilatkoztatásként is felfogható elveit?

Úgy tűnik, Európa csak a vér bűzéből, a hullaszag mételyéből ért. Külön igazgatás alatt, de egymás mellett békében élni akaró nemzetek könyörtelen háborújához volt szükség ahhoz, hogy társadalmaink felfogják és elfogadják a koholt Jugoszlávia széthullását. Ugyanez zajlik most a földrész keleti végein, ahol Donyeck és Luganszk népe azt mondta, nem akar többé Ukrajnával közös házasságban élni. Az Európai Unió ahelyett, hogy állást foglalt volna az ügyben, hogy tartsanak rendes, az EBESZ által felügyelt népszavazást a térségben, inkább Oroszországot állítja pellengérre, miszerint feszültséget kelt (egy egyébként soha a történelemben nem létező) államban; egy olyan államban mellesleg, ami a dolgok jelenlegi állása szerint agresszív terrorcselekményeket hajt végre „saját polgárai” ellen.

Az Európai Szövetség nem kíméletesebb saját polgáraival szemben sem. Szeptember 18-án (a lapzártával azonos időben – a szerk.) Skócia népe választ. Szavaz az Egyesült Királyságtól való függetlenedésről. Nagy-Britannia vezetői ugyan a fegyveres beavatkozástól tartózkodnak, de nem rettennek vissza a legkülönfélébb politikai és gazdasági agresszió, retorzió és megfélemlítés eszközéhez nyúlni. Az EU pedig társ ebben: azzal fenyegeti Skóciát, hogy amennyiben elhagyja az egykor volt gyarmatbirodalmat, akkor kizárásra kerül az Unióból; London pedig természetesen kontráz erre, nem is támogatná az újonnan létesülendő ország csatlakozását a közösséghez. Mi hát ez, ha nem diktatúra? És kérdem én, a maradék Nagy-Britannia miért maradhat az Unió kebelében, ha az új államalakulat nem? (Hiszen mindkettő jogutód.) Hát nem faramuci és ironikus a helyzet: az a londoni kormányzat nem támogatja a skótok EU-ban történő maradását, amelyik egyébként hamarosan népszavazást ír ki az unióból való kilépésről.

Amennyiben a skótok sikerrel járnak és a válás valóban bekövetkezik, minden bizonnyal megfertőzik majd az egész kontinenst. Katalónia, Baszkföld, Flandria és Velence is árgus szemmel figyeli a fejleményeket, ami egyszer és mindenkorra igazolhatja saját önrendelkezésükre irányuló törekvésüket. Baszkföldön évszázados hagyománya van már a függetlenedési mozgalmaknak; Velence és az összes észak-itáliai tartomány is évtizedek óta próbál megszabadulni a csóró dél-olaszoktól; és hát arról már felesleges is beszélni, hogy Belgium is csupán a térképeken létezik.

November 9-én egyébiránt Katalónia is voksol az elszakadásról, amit a spanyol kormány már előre illegitimnek tekint. Csak a Jóisten tudja, mi okból: hisz’ igazán dűlőre juthatna végre az ibériai-félszigeti rezsim az ügyben, hogy mit tart fontosabbnak: országa egységét vagy állampolgárai akaratát. Úgy tűnik, ez utóbbi szempont a földrészünkön továbbra sem nyom sokat a latba.

Hiszen 2006 októberében az úgynevezett Nagy-Romániában, a történelmi Székelyföldön is referendumot tartottak, ahol a résztvevők 99,31 %-a támogatta a térség autonómiáját. A kelet-európai országot úgy vettük fel aztán egy évvel később az EU-ba, hogy az állampolgárai egy részének ezen jogos igényét megtagadta, önrendelkezését, nyelvhasználati és kulturális jogai elé azóta is akadályokat gördít, Brüsszel pedig mindezekről tudomást sem vesz.

Európa nem érti a demokráciát. Európa nem érti a saját elveit. Európa csak a vérből ért.